5. fejezet

2013.09.06. Péntek

Teljesen feldobódtam a tegnapi nap után. Végre pihenhetek. Reggel nem is keltem korán. Csak feküdtem az ágyba és élveztem a csendet. Ami a mi családunkba elégé ritka. Dörömbölést hallottam a falon. Ezek szerint hét óra. Felkeltem. Vettem egy gyors zuhanyt, majd felvettem a kedvenc ingem, hozzá meg egy farmert. Mire kész lettem már fél nyolc volt. Kitúrtam a biciklim és mentem a kávézóhoz.

- Már azt hittem, hogy soha nem érsz ide. - köszönt nekem a tegnapi áldozatom.

- Sajnálom. Elaludtam. - fűlentettem.

- Semmi baj. - mosolygott, majd kihúzta a széket.

Ian oda jött és hozta a kávémat. Alatta meg a húszas volt elrejtve. Mason folyamatosan kérdezett. Mindent meg akart rólam tudni. Én is egyre többet tudtam meg róla. Egy évvel öregebb nálam. Az apjával él, nem olyan messze. Az anyja elhagyta egy másik pasiért. De tarja vele a kapcsolatot. Van egy fél testvére, aki hamarosan tölti az ötödik szülinapját. Közeli boltban dolgozik. Én is elmeséltem neki, hogy nem vagyunk valami békében a családunkkal. Meg, hogy alig várom, hogy betöltsem a 18-at és menjek el otthonról. Meséltem neki, hogy kapitányságon segítettem régen az egyik osztálytársam apjának. Meséltem neki Molly-ról is. Az órámra pillantottam és akkor láttam, hogy már nyolc óra. Elkéstem, nem sietek. Alá tudom hamisítani anya aláírását. Még kilencig beszélgettünk, majd mennie kellett, mert fél 10-re bent kell lennie.

- Neked nem kellene iskolába lenned? - ráncolta a szemöldökét Ian.

- De. - vontam meg a vállam.

- Akkor?

- Majd negyedik órára bemegyek. Szerintem észre sem veszik, hogy nem vagyok bent. Talán Richard, mert nem tud senkit sem basztatni.

- Igazán kiállhatnál magadért.

- Nem méltatom egyetlen egy szóra sem.

- Csak egy k*rva anyádra.

- Majd egyszer. Csak kerüljek ki a diliházból. Hétvégén nem tudom mit fogok csinálni.

- Van egy halom mosogatni való, hogy ha nagyon unatkozol. - ajánlotta fel Ian.

- Köszi. Még megfontolom.

Felvettem a biciklimet és kényelmesen tekertem az iskolába. Mire oda értem pont becsöngettek a harmadik órára. Töri meg a magyar irodalom óra szörnyen unalmasan telet. Ismételtek velünk. Annyira örültem neki, szinte ugráltam. Figyelni nem figyeltem, hanem aludtam. Dogát nem írunk belőle, ha mégis akkor meg, majd kipuskázom. Még volt egy tesi. Ott az iskolát kellett körbe futni. Én meg Adam leálltunk és beszélgettünk.

- Miért is nem futsz? - csodálkoztam. Az iskola legjobb focistája. Minden dél után edzése van.

- Te miért nem?

- Mert nem akarok.

- Na látod ezért nem futok én is.

- Mert én nem akarok? - mentem az agyára.

- Pontosan. - forgatta meg a szemét, majd lekezdett kocogni, mert a tanár pont minket nézett.

Ahogy megpróbáltam kikerülni egy öreg nőt aki a kutyáját sétáltatta nekem jöttek oldalról. Nem is akárki hanem Richard. Minimétereken múlt, hogy nem a nőre estem hanem egy fát öleltem át. Szó szoros értelembe.

- Jól vagy? - kérdezte Iza.

- Igen.

Iza az egyik lány aki az osztályba jár. Sőt a szomszédom. Richard csaja, régen jóba voltunk, de ahogy elkezdett Richard-dal járni mindenkivel megszakította a kapcsolatot, csak az urára koncentrált. Sőt ő egy évvel fiatalabb is tőlünk. A családja kitiltotta otthonról Richard-ot, mert utálják. Titokban találkoznak. Hazudnak mindenkinek, nem egyszer mondta Iza, hogy elmegy meglátogatni az apját (szülei elváltak az anyjával él meg a nevelő apjával) közben meg a város másik végében enyelgett a pasijával. Egyszer lebukik és senki nem fog jól járni. Már most sajnálom az anyját.

Otthon édes otthon. Ez csak akkor van, hogy ha nincsenek otthon. Annyira megnyugtató a csend és a béke. Miért van olyan ritkán, miért nem lehetne legalább hetente. 

Bementem a szobámba. Megnéztem, hogy mit kellene megtanulni hétfőre. Én nem találtam semmit.

Bekapcsoltam a laptopot és vártam, hogy betöltődjön a második életem. Ideje ott is egy kis időt eltölteni.