15. fejezet

.:: Adam szemszöge ::.

Június 16. hétfő

Zoe megpróbált megszökni, de mikor felkaptam a vállamra és úgy vittem vissza fel.

- Tegyél le. - ütögette a hátam.

- Soha. - léptem be a szobámba, majd visszatettem az ágyra, majd neki támaszkodtam az ajtónak.

- Utállak, miattad szakítottam. - fordult el tőlem.

- Mond el, hogy miért és haza mehetsz.

- Hazug dög vagy. - vágta hozzám a párnát.

- Miért? - dobtam el az egyik sarokba.

- Itt hitegettél, hogy jelentek neked valamit.

- Mert igaz is.

- Akkor miért látom azt, hogy miután elmentem jött ide valaki. Fényképpel is bizonyíthatom.

- Itthon sem voltam. - emeltem fel védekezően a kezem.

- Még jobb te mentél ahhoz a kurvához.

- Nincs semmilyen kurva a képbe. Egyetlen egyszer sem hazudtam neked. - túrtam bele idegesen a hajamba.

- Hirtelen a semmiből velem foglalkoztál, még Richard-dal is össze vesztél.

- Mert szeretlek, de te nem veszed észre.

- Igen? Te meg azt nem veszed észre, hogy én is szeretlek.

Szemben álltunk egymással. Szaggatottan vette a levegőt. Figyeltem az arcát, már nyomat sem volt annak, hogy sírt. Még egy kicsit csillogott a szeme, de nem a könnyektől. Az arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Váratlan pillanatban nekem dőlt, mire szorosan karjaimba zártam. A fejét mellkasomba fúrta bele én meg figyeltem az apró segítőmet. Várhattam volna akkor sem alakult volna ennél jobban.

- Senki nem volt nálam. Senkivel nem foglalkoztam, csak vele.

- Akkor miért kaptam egy képet amin kinyitod az ajtót és megcsókolsz egy szőkét?

- Megnézhetem?

Vonakodva adta oda a telefonját, én meg megnéztem a képet. Kb. három éve lehetett szőke csajom. Barnákat preferálom.

- Több mint három éves, és azt is tudom, hogy ki küldte.

- Ki? - emelte rám a tekintetét.

- Richard-nak van meg ez a kép. Szóval vagy ő vagy a csaja.

- Iza. - motyogta.

- Nem tudhatod. - csókoltam bele a hajába.

- Most már haza mehetek? - lépett el tőlem.

- Los Angeles éjfélkor veszélyes. Szóval sajnálom, de meg kell szegnem a szavam.

- Te szemét senkiházi. - kezdett le verni egy párnával.

Nevettem a szitkozódásán. Tudom, hogy megbocsátott. 

- Elfáradtál már? - fogtam meg a kezét.

- Nem, hazug.

- Jó ebben igazad van, de csak ebben. - mutattam fel az ujjam.

- Utállak. - fonta össze a kezét a melle alatt.

- Dehogy utálsz. - szorítottam magamhoz.

- De ilyenkor igen.

- De amúgy nem. Sőt szeretsz. - kacsintottam - Most már az enyém vagy. Soha nem engedlek el.

- Nem vagyok tárgy, hogy birtokol. - morogta.

- Nem te megfizethetetlen vagy és csak az enyém. - löktem arrébb a haját - Legyél a barátnőm. - suttogtam a fülébe, majd végig csókoltam a válla vonalán - Kérlek. - nyöszörögtem, majd a derekára csúsztattam a kezem és még közelebb húztam magamhoz - Bármit meg adok egyetlen aprócska szóért.