14. fejezet

.:: Adam szemszöge ::.

Június 15. vasárnap

Már este felé járt, mire haza értem. Az út közben voltam a fiúknál. Ott csak Tv előtt FIFA-ztunk.

- Már azt hittem, hogy haza sem jössz. - fogadott anya az ajtóba.

- Voltam a többieknél, mert Zoe kitette a szűrőm.

- Nem csodálom. - akart elmenni.

- Mi az, hogy nem csodálod? - akadtam ki.

- Tudom, hogy nincs annyi eszed, de azt a keveset használd egy kicsit, de ne csak arra, hogy mit kellene enni, de...

- Most azt mondtad, hogy hülye vagyok? - tátottam el a számat.

- Nem, hanem te saját magad. - veregette meg a vállam.

- De nem értem mi közi van ahhoz, hogy Zoe kitett.

- Nem olyan rég, szinte sírtál a vállamon, hogy nem vesz észre, mert barátja van.

- Igen és? - ráncoltam a homlokom.

- Reménytelen vagy. - legyintettem majd ott hagyott.

Ráncoltam a szemöldököm majd megvontam a vállam.

- Elmentem.

- Nem tudsz itthon ülni a seggeden?

- Nem. - léptem le a cipőmbe.

- Hova mész egyáltalán?

- Csak sétálni. - vontam meg a vállam.

- Próbálj meg még ma haza érni.

- Jó. - csuktam be az ajtót.

Felhúztam a kapucnimat a fejemre, majd irány nélkül megindultam. Hirtelen felkaptam a fejem mikor hallottam, hogy valaki szipog. Vissza fordultam és megláttam egy ismerős alakot.

- Molly. - szóltam neki, mire visszafordult, majd farok csóválva oda jött mellém. Odaült mellém, megvakartam a fejét. Oda sétáltam a gazdájához, majd szorosan magamhoz öleltem. Ütögette a mellkason, de engedjem el. Nem foglalkoztam vele a derekánál fogva egy kicsit meg emeltem, majd kis lépésekkel megindultam haza. Molly jött mellettünk. Az út felénél fel adta az ütögetés inkább csak a nyakamba szipogott.

Otthon a lábammal kopogtam, mire anya először vörös fejjel nyitott ajtót, majd mikor meglátott nem szólt semmit. 

- Kutya kint marad. - mutatott a lábam mellett ülő jószágra.

- Szobatiszta. - léptem be mellettem meg azonnal belógott.

Felmentünk a szobámba, majd leültettem az ágyra, én meg elé guggoltam.

- Mi a baj? - fogtam meg a kezét.

- Utállak. - mondta könnyes szemmel.

Megdöbbentem, ahogy mondta. Szíven ütött a szava.

- Miért? - suttogtam.

- Hazudtál nekem. - vette ki a kezét az enyém közöl.

- Soha nem hazudtam neked.

- Már nem tudom, kinek higgyek.

- Nekem. - fogtam meg a kezét újra, de most is kihúzta - Kérlek. - könyörögtem neki.

Megrázta a fejét, majd fel állt és megindult az ajtó felé.

- Nem tudom mit vétettem, de nem foglak ilyen állapotban magadra hagyni.

- Nem maradok. - fonta össze a kezét a mellkasa előtt.

- Akkor megyek veled. - álltam az útjába.

- Egyedül szeretnék lenni.

- Jó, itt a szobám. - mutattam rá - Én kimegyek, majd ha akarsz valamit akkor szólsz.

Megfogtam magam és kimentem.